ProZ.com translation contests »
Bon voyage: "Stories about travel" » English to Hungarian » Entry by Réka Czeiner


Source text in English

Translation by Réka Czeiner (#27316)

The moment when, 50 years ago, Neil Armstrong planted his foot on the surface of the Moon inspired awe, pride and wonder around the world. This newspaper argued that “man, from this day on, can go wheresoever in the universe his mind wills and his ingenuity contrives…to the planets, sooner rather than later, man is now certain to go.” But no. The Moon landing was an aberration, a goal achieved not as an end in itself but as a means of signalling America’s extraordinary capabilities. That point, once made, required no remaking. Only 571 people have been into orbit; and since 1972 no one has ventured much farther into space than Des Moines is from Chicago.

The next 50 years will look very different. Falling costs, new technologies, Chinese and Indian ambitions, and a new generation of entrepreneurs promise a bold era of space development. It will almost certainly involve tourism for the rich and better communications networks for all; in the long run it might involve mineral exploitation and even mass transportation. Space will become ever more like an extension of Earth—an arena for firms and private individuals, not just governments. But for this promise to be fulfilled the world needs to create a system of laws to govern the heavens—both in peacetime and, should it come to that, in war.

The development of space thus far has been focused on facilitating activity down below—mainly satellite communications for broadcasting and navigation. Now two things are changing. First, geopolitics is stoking a new push to send humans beyond the shallows of low-Earth orbit. China plans to land people on the Moon by 2035. President Donald Trump’s administration wants Americans to be back there by 2024. Falling costs make this showing off more affordable than before. Apollo cost hundreds of billions of dollars (in today’s money). Now tens of billions are the ticket price.

[ … ]

It is a mistake to promote space as a romanticised Wild West, an anarchic frontier where humanity can throw off its fetters and rediscover its destiny. For space to fulfil its promise governance is required. At a time when the world cannot agree on rules for the terrestrial trade of steel bars and soybeans that may seem like a big ask. But without it the potential of all that lies beyond Earth will at best wait another 50 years to be fulfilled. At worst space could add to Earth’s problems.
Az a pillanat, amikor Neil Armstrong lába ötven évvel ezelőtt „holdat ért”, áhítatot, büszkeséget és csodálatot váltott ki szerte a világon. Lapunk akkor azt írta, hogy „ettől a naptól fogva az ember eljuthat az univerzum bármely részébe, ahová csak az elméje és találékonysága vezérli... a bolygókra biztosan eljut – inkább előbb, mint később.” De aztán mégsem. A holdra szállás tévútnak bizonyult, nem egy önmagáért elért cél volt, hanem Amerika rendkívüli képességeinek demonstrálása. Ezt az eseményt – miután már egyszer megtörtént – nem volt szükséges megismételni. Mindössze 571 ember járt Föld körüli pályán, és 1972 óta senki sem merészkedett távolabb az űrben, mint a Des Moines és Chicago közötti távolság.

A következő ötven év nagyon más lesz. Csökkenő költségek, új technológiák, kínai és indiai törekvések, valamint a vállalkozók új generációja az űrkutatás merész korszakát vetíti előre. Ez bizonyára magával hozza majd a gazdagok turizmusát, illetve hatékonyabb kommunikációs hálózatot mindenki számára. Hosszú távon pedig ásványkincsek kiaknázását, sőt még a tömegközlekedést is fellendítheti. A világűr egyre inkább a föld „meghosszabbításává” válik – nemcsak a kormányok, hanem cégek és magánszemélyek tevékenységének színterévé is. Ahhoz azonban, hogy ez az ígéret valóra váljon, a világnak olyan törvényeket kell alkotnia, amelyek szabályozzák az égbolt használatát békeidőben és – ha úgy adódik – háborúban is.

Az űrkutatás mostanáig arra fókuszált, hogy megkönnyítse a földi tevékenységeket: elsősorban a műsorszórás és a navigáció műholdas kommunikációja által. Jelenleg két dolog van változóban. Először is geopolitikai megfontolások hatnak ösztönzőleg arra, hogy embereket küldjünk az alacsony föld körüli pályán túlra. Kína azt tervezi, hogy 2035-ig embert juttat a holdra, Donald Trump elnök kormánya pedig azt szeretné, hogy 2024-ig visszatérjenek oda az amerikaiak. A csökkenő költségeknek köszönhetően ez az erőfitogtatás most megfizethetőbb, mint valaha. Az Apollo-program több száz milliárd dollárba került (mai árfolyamon számolva), jelenleg viszont csak pár tíz milliárdba kerül a „jegy”.

[ … ]

Hiba úgy beharangozni az világűrt, mint valami romantikus Vadnyugatot, egy zavaros határvidéket, ahol az emberiség megszabadulhat a béklyóitól, és újra meglelheti a sorsát. Ahhoz, hogy a világűr beválthassa a hozzá fűzött reményeket, kormányzásra van szükség, ám egy olyan korban, amikor a világ még az acélrudak és a szójabab földi kereskedelmének szabályairól sem tud megegyezni, ez túl nagy elvárásnak tűnhet. E nélkül azonban a földön kívül rejlő lehetőségek legjobb esetben is legkorábban ötven év múlva lennének kiaknázhatóak, legrosszabb esetben pedig a világűr csak tovább szaporítaná a föld problémáit.


Discuss this entry